Balkonnövény ajánló – marokkói menta

menta

A menta az egyik legkedveltebb balkonnövény, amit én is nagyon szeretek. Emlékszem arra, hogy kisgyermek koromban a dédnagymamámnál nyaraltam Bódvaszilason, egy északi kis faluban. Dédnagymamám kertje telis tele volt mindenféle érdekes növénnyel, zöldséggel és gyümölccsel, ám mégsem ez maradt számomra a legemlékezetesebb. Egyszer egy idős, nyolcvan év körüli néni lépett oda hozzám a szomszédságból, és megkérdezte, hogy elmegyek-e vele gyógynövényeket gyűjteni a közeli rétre. Én boldogan igent modtam. Kis séta után kiértünk a napsütötte, tágas tisztásra, ami tele volt virágokkal, és a nyári melegben egyből megcsapta az orromat a sok aroma, illat, íz. A néni megmutogatta nekem a réten növő gyógynövényeket, én boldogan szedtem tele velük a kosaramat, és izgatottan szárítottam a kis leveleket a napon, hogy haza tudjam vinni őket teának. Emlékszem, hogy azon a nyáron otthon többször is sikerült édesanyámmal elkészíteni a gyógyteákat, melyek íze és illata mindig emlékembe idézte azt a forró nyári délutánt.

balkonnövény
menta a balkonon

Ekkor kedveltem meg először a fűszer- és gyógynövényeket, ami mind a mai napig tart. Soha nem csalódtam bennük, és időközben rájöttem arra is, hogy nevelésük viszonylag egyszerű a forró, déli fekvésű, városi teraszokon is. Egyik kedvencem mind közül a menta, amit formájáért, illatáért és ízéért kedvelek, és ami egy tökéletes balkonnövény is.

Idén tavasszal a marokkói mentát választottam, ami mély zöld színével, erős szárával és dús leveleivel fogott meg a kertészetben. Arra gondoltam, hogy egy mediterrán típusú kaspóban csodásan fog mutatni a balkonon. Lakásom déli fekvésű, egész nap éri fény, és az üvegtáblákból álló korlát miatt szinte egy mini üvegházként működik a forró napokon. Ezért kell odafigyelnem arra, hogy forróságot jól tűrő növényeket válasszak, és a menta pont ilyen. Legjobban a napon érzi jól magát, ám az én teraszomon igyekszem neki egy kis félárnyékos zugot keresni, hogy a nap ne szárítsa ki gyorsan a földjét. Tapasztalatom szerint a menta egy olyan balkonnövény, ami viszonylag sok vizet igényel, így én minden este adok neki egy keveset a nyári hónapokban. Általános virágföldet szoktam használni, rájöttem arra, hogy a menta szinte minden körülmény között szépen fejlődik, így az ültetést nem bonyolítom túl. Általában egy nagyobb cserépbe vagy kaspóba ültetem, mert folyamatosan növekszik és terjeszkedik az egész szezon alatt, így arra is gondolni kell, hogy két-három hónap múlva is legyen hely az új hajtások számára.

balkonnövény
menta cserépben

A fűszernövényeket általában egymás mellé helyezem a teraszon, ám most más balkon virágok közé tettem. A menta zöld háttérszíne kiválóan kiemeli a sárga, kék, rózsaszín balkon virágok folyamát. Megfigyeltem, hogy naplemente után csodás illatot áraszt a menta, ilyenkor érdemes kiülni mellé egy limonádéval, nézni az alkonyati, színes eget, közben pedig mélyeket szippantani a hívítős, mentás levegőből.

A menta már önmagában ezért csodás élmény, ám én igyekszem ezeket a növényeket hasznosítani is. A limonádé azonnal adja magát, és nincs izgalmasabb, mint a citrom és narancskarikákkal teli pohárba néhány frissen tépett menta levelet szórni, kiskanállal kicsit összetörni, hogy még zamatosabb legyen, és mindezt a balkonon elfogyasztani. Szinte érzem most is azt az ízt a számban. Bevallom, hogy nem nagyon szokványos, de én a salátákat is meg szoktam bolondítani néhány menta levéllel. Kölcsönöz a zöldségeknek egy mediterrán ízvilágot, és máris egy teljesen új salátát készítettünk. A menta hal és szárnyas ételekhez is kitűnő, én például a sült csirkecombot is megszórom vele. Indiában tanultam, hogy a menta semlegesíti a szájszagokat is, és jó lehelletet biztosít, ezért étkezés után egy-egy mentalevél elrágcsálása is nagyon hasznos.

A menta már a cserépben áll a teraszom csücskében, beszámolok majd róla, hogy hogyan növekszik, és mi mindennel örvendeztet meg ezen a nyáron. Ez a balkonnövény neked is remek választás lehet!

Be the first to comment

Érdekes volt a bejegyzés? Mondd el a véleményedet!