Csak ínyenceknek: Hawaii pálma

szobanövények
hawaii pálma

Most kivételesen egy szobanövényről szeretnék írni, mert nagyon érdekes története van. Pár évvel ezelőtt a kertészetben sétálva egy érdekes növényre bukkantam. Amikor közelebbről is szemügyre vettem, láttam, hogy egy hawaii pálmáról van szó. Ez azért volt érdekes, mert egyáltalán nem hasonlított semmilyen pálmára, amit eddig láttam. A tájékoztató papíron azt olvastam, hogy ezt a fajt a kihalás veszélyezteti, így szobanövényként is árulják, ezzel próbálva életét itt a Földön meghosszabbítani. Ez rendkívül felkeltette az érdeklődésemet, meg is vettem egy példányt, otthon pedig utána néztem a tényeknek.

Ezt a növényt vulkánpálmának is hívják, és valóban Hawaii-ról származik. Ott a magasabb sziklákon él. Valójában nem pálma, hanem a kaktuszokhoz hasonló pozsgás, csak a növény formája miatt nevezik pálmának. A növénynek ugyanis vastag törzse van, ami képes a vizet elraktározni, és levelei a törzs tetején fejlődnek. A legalsó levelek folyamatosan elhullnak, míg a törzs legtetején újak jelennek meg, így egy idő után akár 1-5 méteres hosszú törzs képződik a tetején levelekkel, csakúgy, mint egy pálmafánál. A hawaii pálma ma már a legveszélyeztetettebb fajok közt szerepel, eredeti élőhelyén már csak nagyon kevés példány fellelhető, úgy néz ki, hogy lassan eltűnik a Föld növényei közül, bármennyire is szeretnénk maradásra bírni. A holland PlantPlanet társaság üvegházban hozta létre a szobanövény változatot, és aki megvesz egy ilyen pálmát, az a növény árának bizonyos százalékával támogatja azt az erőfeszítést, hogy Hawaii szigetein kertészek kézi beporzással segítsék a faj fennmaradását minél tovább. Hát nem érdemes és egyben nemes feladat tehát megvenni egy ilyen pálmát?

pálma
hawaii pálma a vadonban

Mivel valójában egy pozsgással állunk szemben, érdemes a hawaii pálmát kaktuszoknak készült földbe ültetni, és kaktusz tápoldattal rendszeresen megöntözni. A növény szereti a vizet, ám két öntözés között a földet hagyni kell kiszáradni, az álló vízben nagyon hamar megrohad. Én elképzeltem azt, hogy Hawaii szikláin viszonylag száraz lehet a talaj, ám gyakram kap bőséges esőt, így az öntézést is ehhez a képhez igazítottam. Megintcsak magától értetődő, hogy szereti a párás levegőt, így nyáron akár egy árnyékosabb balkon sarokba is állítható, míg az év többi részében egy viszonylag fényes ablak elé tegyük, távolabb a fűtőtesttől. Ha a levegő száraz, a leveleit spriccelni is lehet, vagy egy olyan tálba állíthatjuk a növényt, amelyben kavicsok, vagy kövek között folyamatosan van egy kis víz, és ez folyamatos párával látja el a leveleket.

pálma
hawaii pálma virága

Be kell valljam, hogy ez a pálma nagyon érzékeny. Ha kicsit több víz éri, ledobja a leveleit, illetve a törzse hamar megrohad. Ha melegben jó pár napig nem kap egyáltalán vizet, akkor a levelei lekonyulnak. Mindenképpen folyamatos figyelmet és törődést igényel, így csak olyan embereknek ajánlom, akik napi szinten tudnak figyelni rá, úgy mint egy háziállatra. Én sokáig az ágyam melletti éjjeli szekrényen tartottam közel az erkély ablakához, és ezt a helyet nagyon szerette, mint ahogy a fenti képen is látszik. Óriási, világoszöld levelei vannak, amik nagyon üde foltjai a szobának. A növény évente virágzik, fehér vagy sárga, méz illatú virágokat hoz, ám nálam nem virágzott nagy igyekezeteim ellenére sem.

A hawaii pálma körülbelül három évig díszítette a szobámat, nagyon megszerettem. A harmadik év végére azonban mintha kifulladt volna. Leveleit sorra dobálta el, a végén már csak a törzse maradt. Ekkor sem adtam még fel a dolgot, mert volt már olyan, hogy ilyen állapotából újra kihajtott, és leveleket hozott. Szerintem ekkor követtem el azt a hibát, hogy túlöntöztem, ezzel serkente az új hajtásokat. A növény szára egyszerűen belülről elrohadt, csakúgy mint a kaktuszok, amikor ez történik velük. Kicsit azt éreztem, hogy nem sikerült megmentenem ezt a növényt az utókor számára, és most már tényleg ki fognak hallni a hawaii pálmák. Azóta folyamatosan nézegetem a kertészetekben, hogy hozzá tudok-e jutni egy újabb példányhoz, és újból megpróbálhatom-e a nevelését, ám az utóbbi időben sehol nem találtam. Lehet hogy már tényleg kihaltak? Az enyém volt az utolsó példány? Szeretnek ellátogatni Hawaii szigetére, és megnézni még őket eredeti környezetükben. Sikerülni fog ez? Mindenesetre, ha ti láttok valahol egy kertészetben egy hawaii pálmát, akkor vegyétek meg, érdemes! És persze értesítsetek engem is!

1 Comment

  1. Érdekes növény, minden bizonnyal. Én is csak 3 évig kerestem, mire végre sikerült vennem egyet. Remélem nálam megmarad jó ideig. Mindennap figyelem a növekedését, s úgy néz ki, hamarosan virágozni fog.

Érdekes volt a bejegyzés? Mondd el a véleményedet!