
A leander szerelem volt az első látásra. Emlékszem, hogy először gyerekként a tengerparti városokban pillantottam meg, és színes virágaival egyből elvarázsolt. Számomra annyira a mediterrán hangulat megtestesítője, hogy elképzelni sem tudom a teraszomat nélküle. Lenyűgözött az, hogy a tenger mellett hatalmas bokrokká fejlődik, és néha kilóméter hosszú sorokban díszítik a sétányokat, utcákat, parkokat. Olyat is láttam már külföldön, hogy az autópálya két oldalát leandersáv választotta el. Legelterjedtebb színei a fehér, illetve a rózsaszín, de láttam már pirosat és sárgát is. Egy leander a balkonon garantálja a tengerparti hangulatot.
Minden kertészetben kapható leander, Érdemes tavasszal, a melegebb idő beálltával választani egy kisebb példányt. Ez olcsóbb is, és mi nevelhetjük fel az évek során. A leandert általános virágföldbe ültethetjük, válasszunk számára egy mediterrán cserepet, szerintem ez is abban mutat a legjobban. A föld tetejét beszórhatjuk egy kis forgáccsal, vagy apró kövekkel. Ez nem csak az esztétika miatt jó ötlet, hanem azért is, mert így a növény földje tovább vizes marad, márpedig a leander imádja a vizet. Folyamatosan öntözzük a nyári hónapokban, ha kell, akkor minden nap. A cserép alján nyugodtan állhat folyamatosan egy kis víz. A növényt kizárólag a tűző napra állítsuk, ezt szereti a legjobban, és szüksége van a rengeteg napfényre ahhoz, hogy virágokat hozzon. Én árnyékos erkélyre egyáltalán nem javaslom, mert nem fog virágzani, a leveleit pedig könnyen lehullatja.

Kis, színes virágai hamar meg fognak jelenni, és egész nyáron folyamatosan jönnek egymás után. Kártevőkre viszont elég érzékeny a növény, így nem árt időben kiszúrni a levéltetveket a leveleken, és szükség szerint a kertészetben beszerezhető permettel meghinteni. A kártevőket ne engedjük elszaporodni, mert nagyon hamar az egész növényt beborítják, és akkor már csak a metszés segít. Ettől sem kell megijedni, mert a leandert egyébként is metszeni kell. Ezt ősszel vagy kora tavasszal tegyük. A fiatal példányokat erősen vágjuk vissza, mert ezáltal sűrűsödik a növény. A metszés alatt közvetlen hozza az új hajtásokat kizárólag, tehát ha egy sűrű bokor az álmunk, akkor mindenképp erősen kell metszeni. A későbbiekben elég a formázás miatti metszés, ám mindig maradjunk bátrak. Ennek a növénynek az ágak visszavágása kifejezetten használ.
A leander nem tűri a fagyot, így télire mindenképp be kell vinnünk valahová. A legideálisabb egy hűvös, ám világos terem, télikert vagy lépcsőház, ám kibírja a sötétben való teleltetést is – tapasztalatból mondom. Télen nem kell sokat öntözni, a föld ki is száradhat, ilyenkor jobb pihentetni a növényt. Télen a levelei lehullhatnak, ettől ne ijedjünk meg, tavasszal újra ki fog hajtani a növény, az esetleg megtépázott levelei pedig megerősödnek.

Ha megfelelően ápoljuk, akkor a leander hosszú-hosszú évekig teraszunk fénypontja lesz. Tényleg két kulcsadatra kell odafigyelni: hűvös helyen teleltessük, és ha kártevők jelennek meg, azonnal kezeljük.
Én valahogy mindig a rózsaszínűt választom. A Duna kék vizével nagyon jó kombinációt mutat a teraszon. Ha egy igazi mediterrán balkont szeretnél, tégy két-három leandert a teraszra, más nem is kell!

Érdekes volt a bejegyzés? Mondd el a véleményedet!