
Személy szerint engem mindig is lenyűgözött a hársfavirág. Emlékszem azokra a kora nyári sétákra, amikor felfigyeltem arra, hogy valami édeskés illat tölti be a levegőt. Sokáig nem is tudtam, hogy mi az. Aztán, ahogy mentem az orrom után, megtaláltam a virágzó hársfákat az út mentén, és sokáig élveztem az illatukat. Később jöttem rá, hogy ezekből a virágokból teát is lehet készíteni. Mivel még épp júniusban járunk, és még mindig sok virágzó hársfát látok a környéken, ássuk bele magunkat egy kicsit jobban ebbe a témába!
Mi is az a hárs?
A hárs Magyarország egyik honos fája, amelynek három fajtája ismert. A kislevelű hárs és a nagylevelű hárs virágai szedhetők és fogyaszthatók, míg az inkább városokban honos ezüst hárs virágai fogyasztásra nem alkalmasak. A nevéhez híven, az ezüst hárs levelei nem élénk zöld színűek, hanem inkább ezüstös árnyalatúak. Parkokban, kertekben, utak szélén, ligetekben vagy erdőkben fordulnak elő.
Hársfavirág
A hárs tavasz végén illetve nyár elején virágzik. Virágainak alakja jellegtelen, illatuk viszont annál jobb. Júniusban a hársfavirág mézédes illatot áraszt, amit már messziről meg lehet érezni. Érdemes megállni ilyenkor a fa alatt, és jó nagyokat szippantani a levegőből. Egy-egy fagallyat is letörhetünk, és otthon vázába állítva pár napig igazi hársfa illatot varázsolhatunk a nappaliba is. A kamilla után a hársfavirág a legismertebb növény a népgyógyászatban, virágát mi magunk is gyűjthetjük. Leginkább köhögésre, megfázásos tünetekre, lázcsillapításra ajánlják; jó vértisztító; és alkalmas inhalálásra vagy fürdővíz illatosítására is.

A hársfa virágát júniusban szedjük, amikor még nem nyíltak ki teljesen. Természetesen a közúti szennyezéstől mentes területekről érdemes begyűjteni a virágokat. Az illatos virágokat a hozzájuk nőtt levelekkel szedjük le, és tegyük őket egy erre alkalmas zsákba, szatyorba. Otthon különítsük el a leveleket és a virágokat. A hársfavirágokat szárítsuk ki egy erre alkalmas száraz, árnyasabb, szellősebb helyen. A megszárított virágokat legjobb papírzacskóban tárolni.
Egyik háztartásból sem hiányozhat a szárított hársfavirág.
Mire használhatjuk a hársfavirágot?
A hársfavirágból készíthetünk finom, forró teát. Ehhez tegyünk egy kávéskanál szárított virágot egy csészébe, öntsünk rá forró vizet, hagyjuk állni tíz percig, aztán fogyaszthatjuk is. A virágban található flavonoidok és vitaminok nagyon hasznosak a meghűléses tünetek kezelésében. A virágok növényi nyálkát is tartalmaznak, amely enyhíti a köhögést, és elősegíti a légúti fertőzések leküzdését.
Készíthetünk magunknak hársfavirág fürdőt is, amely segíti az ellazulást és a stressz kezelését. Ehhez egy marék szárított hársfavirágot forraljunk fel egy liter vízben, majd a főzetet szűrjük le és öntsük a kád vizébe. Ezután már csak relaxálnunk kell, esetleg meggyújthatunk néhány gyertyát is. Ezt a főzetet használhatjuk még arcápolásra, hiszen kisimítja és regenerálja a bőrt, illetve kezelhetjük vele a duzzadt szemeket is.

Mindezek közül én leginkább a teát ajánlom! A hársfavirág begyűjtése önmagában is egy jó program, főleg gyerekekkel, illetve az önmagunk által elkészített dolgok pedig mindig finomabbak, mint azok, amelyeket a boltban vásárolunk meg.
Érdekes volt a bejegyzés? Mondd el a véleményedet!